Szép délutánt!
Egy ideje már egy másik google- fiókot használok, talán többen észre is vettétek. Rengeteget írok, gondolkodok, bár egyik sem olyan jó, mint ahogy eltervezem.
Nos, itt vannak a nemrég közzétett blogjaim.
You Make My Medicine
Leave Me
Without your smiley I'm nobody.
Téged Akarlak
Waite a Minute
Kellemes délutánt !
2014. október 19., vasárnap
2014. október 12., vasárnap
▲Epilógus▲
Egy fehér foltot látok. Minden fehér... Hol vagyok?
Beep-Beep-Beep.
Valami sípol.
Hova kerültem?
Ki vagyok?
Nem, ezt tudom. Felicite Hood, ki más.
Hogy kerültem ide?
Ez..ez nincs meg.
Vagyis..
pisztoly...bumm.. és minden sötét.
Mi történt?
Szemeimet kinyitva öt srácot pillantottam meg, és July-t. Mindötük össze-vissza voltak dőlve, ki a falnak , ki a másiknak..Egyik pedig az ágyamon pihentette fejét. Szőke tincsei össze voltak borzolva. Ismerősek voltak. Kik ők?
Nem, az nem lehet. Hisz ők a One Direction. Mit keresnek itt?
Pár pillanat múlva az orvos lépett be. Mindenféle kérdésekkel bombázott, amit egyáltalán nem értettem. Miért fekszem itt? És ők mit keresnek itt?
*három hónap múlva*
Utolsó évem töltöm ebben az iskolában. Végre. S ezután kimehetek a bátyámhoz. Miután hazakerültem a kórházból, a bátyám is hazatért. Annyira rég láttam, s annyira hiányozott.
Belépve a suli kapuján, megpendült egy gitár. Ismerős dallam volt, s magamban már a dalszöveget mondtam. A hang irányába mentem, s ekkor pillantottam meg őket.
Mosolyogtak rám, s July-nak hála sokkal közelebb jutottunk hozzájuk. A szöszi mosolygott rám, és a többiek is.
Lehunytam szemeim, s hagytam , hogy magával vigyen a dal.
S ekkor bevágódott minden.
Szétmentek...kitaláltam valamit...megkerestem őket... elszöktem..Thomas... Chaty...lövés...
Szemeim kipattantak, s éreztem, hogy arcomon könnycseppek gördülnek le. Élnek.. Virulnak... Jól vannak. De mégsem nekem köszönhető..
Valaki eltakarta a szemem, s így nem láttam a srácokat. Hátrafordultam, s megnéztem, ki az.
Perrie, mellette Dani és El.
Gondolkodás nélkül átöleltem a szőkét, s hozzánk társult még a két barna lány.
- Hogyan sikerült? -suttogtam, hangom akadozott a sírástól.
- Azt hiszed, hogy mi tétlenül ülünk a seggünkön a kórházban, miközben te és a bátyád megmentik a többieket? Tévedtél . -nevetett fel Pezz, mire eltávolodtam tőlük.
- Ti voltatok? - mosolyodtam rá.
- Nem, a római pápa. - poénkodott Dani.
- Adjátok át neki üdvözletem.
- Mindenképp. De most gyertek. - ragadták meg kezem, majd July-val együtt egy buszba rángattak.
Leültettek az egyik székre, majd azt mondták, hogy várjunk. Leültek ők is mellénk, majd másodpercekkel később a srácok másztak be a buszba.
Mind öten mosolyogtak, s próbáltam felfogni azt, hogy..hogy tényleg sikerült.
- Ne nézzetek már olyan bambán . -nevettem fel. - Gyertek már ide.
Gondolkodás nélkül felálltam, s átöleltem őket.
Sikerült. Élnek. És..vége.
▲25.rész▲
Kedves betévedők.
Sajnálattal közlöm, hogy ez volt az utolsó rész. Igen, eljutottunk idáig is. Vége.
Úgy érzem , nagyon elfuseráltam ezt az egészet. Talán, ha vége ennek a nyüzsgésnek, átírom az egészet. Majd, ha egy kicsit tapasztaltabb leszek, és sokkal jobban írok, mint eddig. De az még messze van. Nagy szépen köszönöm a 21 feliratkozót, a + 9200 oldalmegjelenitést, a több mint 100 kommentet, és a kitartást. Még ma megírom az epilógust, s ezzel vége lesz ennek a blognak.
Hiányozni fogtok, s remélem emlékezni fogtok rám, Tinára, aka Cristalra, aki egyszer nekikezdett egy Return cÍmü blognak
Fáj a búcsú, mondják, s igazuk is van.
Kellemes napot, jó hetet, és minden szépet nektek!
Elbúcsúztam!
Reszkető lábakkal lépkedtem bátyám és a haverjai után. Próbáltam nem gondot okozni nekik, hisz mégis csak nekik köszönhetem azt, hogy itt vagyunk, és nem pedig a világ másik végén. Próbálok pozitívan gondolkodni, s reménykedni abban, hogy sikerülni fog ez az egész. Félek, sőt , minden esély megvan arra, hogy nem fog sikerülni, de ezt az egyet nem akarom. Mindennél jobban arra vágyom, hogy ez az egész össze jöjjön, és a srácok ismét együtt zenéljenek.
- Ott vannak . - suttogta Thomas.
Tekintetem arra fordítottam, amerre mutatta.
S ekkor..s ekkor megpillantottam Chaty-t. Hosszú, barna fürjei vállára voltak omolva, szemei kéken szikráztak, vörös ruhája pedig tökéletesen illett hozzá. Mellette Dan állt, aki a suliban a barátja volt. Arcán egy gúnyos vigyor volt, mellyel szemlélte az előtte ülőt.
Testem reszketni kezdett, s éreztem, hogy minden erő elhagy, s a testem erőtlenül rogyott volna össze, ha... ha meg nem látom July-t a földön, összekötözve, félholtan. Legszívesebben odarohantam volna hozzá, átöleltem volna, s mihamarabb kiszabadítottam volna, ha lett volna annyi bátorságom, ha lett volna alkalmam, s ha nem álltak volna körülötte fegyveres hapsik. Így az utolsó megoldást választottam, amely számomra, s számára sem kedvező. Itt maradok Thomas hátánál, s egy külső ember szemszögéből nézem az egészet. Illetve csak ezt szerettem volna.
Valaki elkapta a nyakam, s a pisztolyt a fejemhez tartotta. Éreztem, hogy a vér megáll a testemben, hogy szívem hevesebben és hevesebben, s talán még annál is hevesebben ver, hogy ... talán itt a vég. Nem fog sikerülni, mindennek vége lesz, ha csak Thomas nem tudja megmenteni őket. Én itt egy senki vagyok. Nem érek egy borsszemnyit sem. Kicsi a bors, de erős. Megy végig fejemben a gondolat, de mi haszna, hogy ha ez rám nem igaz? Nem vagyok erős. Egy gyenge lánc szem vagyok a csapatban, s most is csak hátráltatom a csapatom.
Kezem támadóm kezére helyeztem, s minden erőmmel azzal voltam, hogy kiszabadítsam magam a kezei közül. Sikertelenül.
- Mi van kislány? Talán félsz? Úgysem menekülhetsz meg . -suttogta fülembe. Bár arcát nem láttam, hangjából kivehető volt a gúny, és az utálat.
- Eresszen el ! .kezdtem el rángatni karját, s egy hirtelen ötlettől fogva ágyékon rúgtam.
A fájdalomtól elengedte a nyakam, s előrehajolva próbálta csillapítani a fájdalmat.
Ha arra gondoltam, hogy ezt így megússzuk, akkor tévedtem. A férfi a kapott ütéstől felordított, ezzel magunkra vonva mindenki figyelmét.
Chaty egy gúnyos mosollyal az arcán közeledett a szöszi fel, s fegyverét Niall fejéhez tartotta. Szívem a torkomba ugrott, s alig bírtam levegőt venni. Nem, nem állt fel az előbbi ellenfelem, hanem egy olyan szivszoritó érzés kerített hatalmába, amelytől fogva alig bírtam létezni.
- Erezd el! - köptem rá a szavakat összeszorított foggal.
.jpg)
- Miért? Hogy ismét boldog légy? Hogy ismét megkapd azt, amit akarsz? Nem, ezt az egyet nem. Nem hagyom, hogy ismét heppy and-el végződjön a habos-babos sztorid. Mindig is így volt. De, mostantól ez máshogy lesz bogaram. Teljesen máshogy. Kapjátok el őket! - utasította az embereit.
Semmi esélyünk sem volt. Percekkel később már összekötözve ültünk a többiek mellett.
Hogy jutottunk el idáig? Mivel érdemelték ezt ki a srácok? Minden miattam van, és még segíteni sem tudok rajtuk.
Chaty tekintete az enyémre szegeződött. Szemei izzottak, s minden bizonnyal az volt a vágya, hogy engem megöljön.
- Kicsi Felicite, olyan jó helyzet ez, nem? Végre nem én vergődök a padlón, hanem te. Hát nem élvezetes ? Most mondok valamit, amit muszáj lesz elhinned. Véged. Ennyi volt, drágám. - kezdett el röhögni, majd elővette pisztolyát , s felém szegezte.
Egy kattanás, majd egy gördülés, s éreztem, ahogy a fém golyó a testembe fúródik. Pólómon egy vörös folt keletkezett, s éreztem, ahogy az erőm kezd kihagyni.
Mindenki azt mondja, hogy a halála előtti utolsó percekben lepereg előtte az élete. Nem hazudtak. Láttam magam előtt a kiskori képeket, anyát, Thomast, és apát is. Láttam Párizst, az osztályom, a kirándulást.. Láttam July kisírt szemeit , láttam magam, ahogy elszántan ülök a repülőt, ahogy Niall majdhogynem halálra gázol a biciklijével. Látom ezt az öt idiótát, akik miatt most itt vagyok. S látom magam.. ahogy itt fekszem, s erőm elhagy, s..meghalok.
Erőtlenül rogyok a földre, szemeim homály fedi. Nem látok sokat, imitt-amott kicsi foltok jelennek meg mindenhol.
Egy ajtó csapást vélek hallani, majd meglátok négy alakot. Talán két férfit és két nőt. Majd egy pisztoly gördülés, és Chaty holtan rogyik össze.
Bármennyire is akarom, nem megy. Nem tudok életben maradni. Felicite .. neked ez volt a vég. Itt most mindennek vége szakad.
Szemeim lecsukódtak, majd hagytam, hogy magával vigyen az a zongora dallam, amely időközben beletelepedett a fülembe.
Most , a zongorista gyorsabban, erőteljesebben üti le a zongorát, majd.. majd egyre lassabban, s lassabban, halkabban...s amikor már a leghalkabb.. az én erőm is elfogyott.
Sajnálattal közlöm, hogy ez volt az utolsó rész. Igen, eljutottunk idáig is. Vége.
Úgy érzem , nagyon elfuseráltam ezt az egészet. Talán, ha vége ennek a nyüzsgésnek, átírom az egészet. Majd, ha egy kicsit tapasztaltabb leszek, és sokkal jobban írok, mint eddig. De az még messze van. Nagy szépen köszönöm a 21 feliratkozót, a + 9200 oldalmegjelenitést, a több mint 100 kommentet, és a kitartást. Még ma megírom az epilógust, s ezzel vége lesz ennek a blognak.
Hiányozni fogtok, s remélem emlékezni fogtok rám, Tinára, aka Cristalra, aki egyszer nekikezdett egy Return cÍmü blognak
Fáj a búcsú, mondják, s igazuk is van.
Kellemes napot, jó hetet, és minden szépet nektek!
Elbúcsúztam!
- Ott vannak . - suttogta Thomas.
Tekintetem arra fordítottam, amerre mutatta.
S ekkor..s ekkor megpillantottam Chaty-t. Hosszú, barna fürjei vállára voltak omolva, szemei kéken szikráztak, vörös ruhája pedig tökéletesen illett hozzá. Mellette Dan állt, aki a suliban a barátja volt. Arcán egy gúnyos vigyor volt, mellyel szemlélte az előtte ülőt.
Testem reszketni kezdett, s éreztem, hogy minden erő elhagy, s a testem erőtlenül rogyott volna össze, ha... ha meg nem látom July-t a földön, összekötözve, félholtan. Legszívesebben odarohantam volna hozzá, átöleltem volna, s mihamarabb kiszabadítottam volna, ha lett volna annyi bátorságom, ha lett volna alkalmam, s ha nem álltak volna körülötte fegyveres hapsik. Így az utolsó megoldást választottam, amely számomra, s számára sem kedvező. Itt maradok Thomas hátánál, s egy külső ember szemszögéből nézem az egészet. Illetve csak ezt szerettem volna.
Valaki elkapta a nyakam, s a pisztolyt a fejemhez tartotta. Éreztem, hogy a vér megáll a testemben, hogy szívem hevesebben és hevesebben, s talán még annál is hevesebben ver, hogy ... talán itt a vég. Nem fog sikerülni, mindennek vége lesz, ha csak Thomas nem tudja megmenteni őket. Én itt egy senki vagyok. Nem érek egy borsszemnyit sem. Kicsi a bors, de erős. Megy végig fejemben a gondolat, de mi haszna, hogy ha ez rám nem igaz? Nem vagyok erős. Egy gyenge lánc szem vagyok a csapatban, s most is csak hátráltatom a csapatom.
Kezem támadóm kezére helyeztem, s minden erőmmel azzal voltam, hogy kiszabadítsam magam a kezei közül. Sikertelenül.
- Mi van kislány? Talán félsz? Úgysem menekülhetsz meg . -suttogta fülembe. Bár arcát nem láttam, hangjából kivehető volt a gúny, és az utálat.
- Eresszen el ! .kezdtem el rángatni karját, s egy hirtelen ötlettől fogva ágyékon rúgtam.
A fájdalomtól elengedte a nyakam, s előrehajolva próbálta csillapítani a fájdalmat.
Ha arra gondoltam, hogy ezt így megússzuk, akkor tévedtem. A férfi a kapott ütéstől felordított, ezzel magunkra vonva mindenki figyelmét.
Chaty egy gúnyos mosollyal az arcán közeledett a szöszi fel, s fegyverét Niall fejéhez tartotta. Szívem a torkomba ugrott, s alig bírtam levegőt venni. Nem, nem állt fel az előbbi ellenfelem, hanem egy olyan szivszoritó érzés kerített hatalmába, amelytől fogva alig bírtam létezni.
- Erezd el! - köptem rá a szavakat összeszorított foggal.
- Miért? Hogy ismét boldog légy? Hogy ismét megkapd azt, amit akarsz? Nem, ezt az egyet nem. Nem hagyom, hogy ismét heppy and-el végződjön a habos-babos sztorid. Mindig is így volt. De, mostantól ez máshogy lesz bogaram. Teljesen máshogy. Kapjátok el őket! - utasította az embereit.
Semmi esélyünk sem volt. Percekkel később már összekötözve ültünk a többiek mellett.
Hogy jutottunk el idáig? Mivel érdemelték ezt ki a srácok? Minden miattam van, és még segíteni sem tudok rajtuk.
Chaty tekintete az enyémre szegeződött. Szemei izzottak, s minden bizonnyal az volt a vágya, hogy engem megöljön.
- Kicsi Felicite, olyan jó helyzet ez, nem? Végre nem én vergődök a padlón, hanem te. Hát nem élvezetes ? Most mondok valamit, amit muszáj lesz elhinned. Véged. Ennyi volt, drágám. - kezdett el röhögni, majd elővette pisztolyát , s felém szegezte.
Egy kattanás, majd egy gördülés, s éreztem, ahogy a fém golyó a testembe fúródik. Pólómon egy vörös folt keletkezett, s éreztem, ahogy az erőm kezd kihagyni.
Mindenki azt mondja, hogy a halála előtti utolsó percekben lepereg előtte az élete. Nem hazudtak. Láttam magam előtt a kiskori képeket, anyát, Thomast, és apát is. Láttam Párizst, az osztályom, a kirándulást.. Láttam July kisírt szemeit , láttam magam, ahogy elszántan ülök a repülőt, ahogy Niall majdhogynem halálra gázol a biciklijével. Látom ezt az öt idiótát, akik miatt most itt vagyok. S látom magam.. ahogy itt fekszem, s erőm elhagy, s..meghalok.
Erőtlenül rogyok a földre, szemeim homály fedi. Nem látok sokat, imitt-amott kicsi foltok jelennek meg mindenhol.
Egy ajtó csapást vélek hallani, majd meglátok négy alakot. Talán két férfit és két nőt. Majd egy pisztoly gördülés, és Chaty holtan rogyik össze.
Bármennyire is akarom, nem megy. Nem tudok életben maradni. Felicite .. neked ez volt a vég. Itt most mindennek vége szakad.
Szemeim lecsukódtak, majd hagytam, hogy magával vigyen az a zongora dallam, amely időközben beletelepedett a fülembe.
Most , a zongorista gyorsabban, erőteljesebben üti le a zongorát, majd.. majd egyre lassabban, s lassabban, halkabban...s amikor már a leghalkabb.. az én erőm is elfogyott.
2014. szeptember 14., vasárnap
▲24.rész▲
Sziasztok. Egy újjab rész, s egyre gyorsabban jön el a vég. Hamar elérkeztünk, de komolyan. Már alig hiszem el, hogy itt tartok, mert egyszerüen nem vagyok képes felfogni. Örülök a sok olvasónak, és bár nem mindig voltak olyan "kedvesek", hogy egy kis véleménnyel segitsenek, de a pipáikkal meggyőztek arról, hogy van miért folytatni. Szóval nagyon hálás vagyok.
Kellemes olvasást! Tina <3
*Felicite szemszöge*
Hasam görcsölni kezdett a félelemtől, lábaim mintha ólómdarabok lettek volna. Féltem, s ezt még az sem gátolta meg, hogy tudtam, mellettem van a bátyám aki megvéd. Tudtam, hogy most már nem hátrálhatok meg, lehet, hogy itt a vég , hogy itt veszek el. De az is lehet, hogy túlélem, s minden rendben lesz. Még nem tudom. De félek.
Mi lesz ha túlélem? Hazamegyek, s élem tovább az életem, a bátyám nélkül, az erőszakos apámmal. Minden ugyanolyan lesz, csak épp Chaty nem lesz ott, mivel.. lehet hogy meghal, de az is lehet, hogy börtönbe kerül, vagy kórházba. Nem haragszom rá. Sőt, nem vártam tőle többet. Mindig is utált, mindig is irigy volt ; amióta az eszem tudom, csak versengés volt köztünk. Minthogy apa cég vezető volt, így megvolt mindenem. Drága ruhák, drága kiegészitők, és barátok. Chaty apja csak egy vállalkozó volt.. sikeres vállalkozó. Ő sem szenvedett hiányokban, mindent megkapott, amit csak akart. Csak barátokat nem. Érdek barátai voltak, még most, líceumban is, hisz Chaty nemcsak gazdag volt, de szép is, így csak úgy ragadtak rá a pasik. Két barátnője volt, azok is csak azért voltak vele, hogy elmehessenek különféle bulikba, fesztiválokra, legjobb esetben ingyen. S mindig csak a legjobb eset volt. Chaty sokat volt a két lánnyal, sőt, ő úgy érezte , hogy az a két lány égi áldás, és mindig kitartanak mellette.
Egy évig volt együtt az utolsó barátjával Brad-del. A szakításuk oka az volt, hogy az első évfordulójukon Brad-et Amelie-vel ( Chaty egyik barátnője ), találták együtt az egyik szobában. Azóta Chaty zárkózott, s mindenkit eltaszít magától. Már fontolgattam azt, hogy összebarátkozom vele, de amikor megpróbáltam közeledni hozzá, ő csak mindenfélének lehordott, s a fejemhez vágta, hogy egy utolsó kis szemét vagyok, s csak azért akarok neki segíteni, hogy megkapjam azt, ami neki van. Azóta minden vágya az volt,hogy tönkretegyen. Teljesen. És, ez úgy látszik sikerülni is fog neki. Mert már egy részem nála van, a másik pedig valahol egy kórházban idegeskedik miattam...
Tönkreteszek mindenkit. Niall, Zayn , Dani és Perrie is ott ül a kórházban, tétlenül, idegesen, s kérdezgetik, hogy vajon hova tűntem. Liam, Harry és July itt ül, talán vérbe fagyva, talán holtan, talán még élve, s azt várják, hogy megmentsem őket. Louis pedig valahol éli a jó életét. Nos, igen, van olyan, amikor nem is épp úgy tervezünk valamit, de mégis annyira elromlik a helyzet, hogy már menthetetlen, vagy csak egyetlen esély van arra, hogy megmentsük, s az az egy megoldás pedig nem valami jó. Néha fel kell áldoznunk valaminket, ez esetben talán az életünket is, csak azért, hogy több ezer, vagy több millió rajongó boldog legyen. Mert nekem nem a saját örömöm a fontos, hanem az övék. S ezen senki sem tud változtatni, mert én ilyen vagyok, pontosabban olyan, mint anya. Ő is még az életét is fe3ladta azért, hogy a kis tánc csoport jó helyen tanulhasson. Az élete volt az az épület, melyben felnőtt, s arra vágyott, hogy én vihessem tovább. De miután ő elment, elárverezték, mert apát nem érdekelte, így nem fizette utána a bért. Sokáig küszködtem 14 évesen arra, hogy megmaradjon a kis ház, hisz azt szerettem volna, hogy anya emléke tovább éljen, de persze ezt apa nem díjazta, így bentlakásosba rakott egy évig. Ott a tanárok elfelejtették velem ezt, eltörölték az álmaimat, így csak egy gyenge lány lettem. Onnan kerültem ismét vissza a régi osztályomba.
Lehunytam szemeim, s mély lélegzetet vettem. Talán ez az utolsó napom. Talán itt a vég, és soha többé nem látom már azokat, akiket szeretek. Bár, ha jobban belegondolok, azok itt vannak. Itt van Thomas, Juliette, Liam és Harry. Csak Niall nincs itt. De nem is baj. Nem látja, ahogy erőtlenül rogyok a földre, ahogy csak hátrálom bátyám és a többieket. Ahogy..cserben hagyom azokat, akik számítanak rám. Mert én mindenit cserben hagyok..
Jobbra fordult be a kis csapatunk, s próbáltam nem ideges lenni. Sikertelen volt. Mély lélegzetet vettem, azt hiszem ebben a tíz percben talán századjára . Bátyám mellé lépkedtem,a ki mellől sikeresen lemaradtam; megfogtam a kezét, majd megszorítottam.Egy halvány pillantást vetett rám, majd mosolygott. Rég mosolyogott ennyire őszintén, és magabiztosan. Ez azt jelenti, hogy terve van, ami jó hír.
- Minden rendben lesz. Ígérem. - suttogta, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- És ha nem fog sikerülni?
- Sikerülni fog. - hangja határozott volt. Biztos volt abban, hogy élve fogunk kijönni.
Kellemes olvasást! Tina <3
*Felicite szemszöge*
Hasam görcsölni kezdett a félelemtől, lábaim mintha ólómdarabok lettek volna. Féltem, s ezt még az sem gátolta meg, hogy tudtam, mellettem van a bátyám aki megvéd. Tudtam, hogy most már nem hátrálhatok meg, lehet, hogy itt a vég , hogy itt veszek el. De az is lehet, hogy túlélem, s minden rendben lesz. Még nem tudom. De félek.
Mi lesz ha túlélem? Hazamegyek, s élem tovább az életem, a bátyám nélkül, az erőszakos apámmal. Minden ugyanolyan lesz, csak épp Chaty nem lesz ott, mivel.. lehet hogy meghal, de az is lehet, hogy börtönbe kerül, vagy kórházba. Nem haragszom rá. Sőt, nem vártam tőle többet. Mindig is utált, mindig is irigy volt ; amióta az eszem tudom, csak versengés volt köztünk. Minthogy apa cég vezető volt, így megvolt mindenem. Drága ruhák, drága kiegészitők, és barátok. Chaty apja csak egy vállalkozó volt.. sikeres vállalkozó. Ő sem szenvedett hiányokban, mindent megkapott, amit csak akart. Csak barátokat nem. Érdek barátai voltak, még most, líceumban is, hisz Chaty nemcsak gazdag volt, de szép is, így csak úgy ragadtak rá a pasik. Két barátnője volt, azok is csak azért voltak vele, hogy elmehessenek különféle bulikba, fesztiválokra, legjobb esetben ingyen. S mindig csak a legjobb eset volt. Chaty sokat volt a két lánnyal, sőt, ő úgy érezte , hogy az a két lány égi áldás, és mindig kitartanak mellette.
Egy évig volt együtt az utolsó barátjával Brad-del. A szakításuk oka az volt, hogy az első évfordulójukon Brad-et Amelie-vel ( Chaty egyik barátnője ), találták együtt az egyik szobában. Azóta Chaty zárkózott, s mindenkit eltaszít magától. Már fontolgattam azt, hogy összebarátkozom vele, de amikor megpróbáltam közeledni hozzá, ő csak mindenfélének lehordott, s a fejemhez vágta, hogy egy utolsó kis szemét vagyok, s csak azért akarok neki segíteni, hogy megkapjam azt, ami neki van. Azóta minden vágya az volt,hogy tönkretegyen. Teljesen. És, ez úgy látszik sikerülni is fog neki. Mert már egy részem nála van, a másik pedig valahol egy kórházban idegeskedik miattam...
Tönkreteszek mindenkit. Niall, Zayn , Dani és Perrie is ott ül a kórházban, tétlenül, idegesen, s kérdezgetik, hogy vajon hova tűntem. Liam, Harry és July itt ül, talán vérbe fagyva, talán holtan, talán még élve, s azt várják, hogy megmentsem őket. Louis pedig valahol éli a jó életét. Nos, igen, van olyan, amikor nem is épp úgy tervezünk valamit, de mégis annyira elromlik a helyzet, hogy már menthetetlen, vagy csak egyetlen esély van arra, hogy megmentsük, s az az egy megoldás pedig nem valami jó. Néha fel kell áldoznunk valaminket, ez esetben talán az életünket is, csak azért, hogy több ezer, vagy több millió rajongó boldog legyen. Mert nekem nem a saját örömöm a fontos, hanem az övék. S ezen senki sem tud változtatni, mert én ilyen vagyok, pontosabban olyan, mint anya. Ő is még az életét is fe3ladta azért, hogy a kis tánc csoport jó helyen tanulhasson. Az élete volt az az épület, melyben felnőtt, s arra vágyott, hogy én vihessem tovább. De miután ő elment, elárverezték, mert apát nem érdekelte, így nem fizette utána a bért. Sokáig küszködtem 14 évesen arra, hogy megmaradjon a kis ház, hisz azt szerettem volna, hogy anya emléke tovább éljen, de persze ezt apa nem díjazta, így bentlakásosba rakott egy évig. Ott a tanárok elfelejtették velem ezt, eltörölték az álmaimat, így csak egy gyenge lány lettem. Onnan kerültem ismét vissza a régi osztályomba.
Lehunytam szemeim, s mély lélegzetet vettem. Talán ez az utolsó napom. Talán itt a vég, és soha többé nem látom már azokat, akiket szeretek. Bár, ha jobban belegondolok, azok itt vannak. Itt van Thomas, Juliette, Liam és Harry. Csak Niall nincs itt. De nem is baj. Nem látja, ahogy erőtlenül rogyok a földre, ahogy csak hátrálom bátyám és a többieket. Ahogy..cserben hagyom azokat, akik számítanak rám. Mert én mindenit cserben hagyok..
Jobbra fordult be a kis csapatunk, s próbáltam nem ideges lenni. Sikertelen volt. Mély lélegzetet vettem, azt hiszem ebben a tíz percben talán századjára . Bátyám mellé lépkedtem,a ki mellől sikeresen lemaradtam; megfogtam a kezét, majd megszorítottam.Egy halvány pillantást vetett rám, majd mosolygott. Rég mosolyogott ennyire őszintén, és magabiztosan. Ez azt jelenti, hogy terve van, ami jó hír.
- Minden rendben lesz. Ígérem. - suttogta, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- És ha nem fog sikerülni?
- Sikerülni fog. - hangja határozott volt. Biztos volt abban, hogy élve fogunk kijönni.
2014. szeptember 4., csütörtök
▲23.rész▲
Sziiiasztok! Hogy vagytok? Milyen a suli? Ezt persze a M.O.-n lakóktól kérdem. Erdélyieknek még van egy hét. Hát igen. Egy hét és 8.-os leszek. Báh.. ettől tartottam. Nos,a suli kezdetével vége is lesz a Returnnak. Nem épp az első héten fogom befejezni. Még akarok irni egy pár részt( összesen 30 rész+pro és epilógus) és mint látjátok ez már a 23.rész. Nemsokára vége. Hát, többet szántam ennek a blognak, de.. azt hiszem itt kell letenni azt a pontot, és befejezni, mert lehet, hogy ez az én káromra fog menni. Persze nem hagyom abba a blgoolást. Nemsokára kezdetét veszi a Leave me, és a You make my medicine is még aktiv blogom.
Báh de sokat blahblahblah-űzok, szóval.. kellemes olvasást!
Szemeim elkerekedtek, testem megmerevedett, szólni, mozdulni nem tudtam. A hallottak.. Sosem képzeltem volna el, hogy az apám, akit szeretek, felnézek rá, egy iszákos, beteg ember. Nem hiszek a fülemnek, de.. de valahogy mégis. Hiszek a bátyámnak. Anya után csak ő volt nekem, s miután anya meghalt, eléggé visszahúzódó lettem. Nem beszéltem a bátyámon kívül senkivel, egyesek azt hitték, hogy megnémultam, s elkezdtek jelbeszédet tanítani.
Megpróbálom kitisztítani a gondolataimat, megpróbálom feldolgozni azt, hogy az apám egy idióta, iszákos vad barom.. Megpróbálok mindent, de azt, hogy elfogadjam ezt a tényt.. ez valahogy nem megy. Próbálok, de.. nem. Nehéz felfogni azt, hogy az apád, aki felnevelt, törődött veled, biztatott, és mindent megadott neked.. egy iszákos barom volt egy ideig. Csak én nem vettem észre. Mondjuk én 13 voltam, amikor Thomas 18 , és akkor tűnt el. Nehéz volt felfognom, hisz ő benne bíztam a legjobban. Elment, azt hittem, hogy örökre itt hagyott. Tévedtem. Most már tudom az igazat. Azt, amit apa elhallgatott tőlem. Hogy miért, azt nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy beszélni fogok vele, erről az egészről. Tudni akarom a teljes igazságot, az ő, és a Thomas verzióját is. Mert abban most teljesen biztos vagyok, hogy Thomas elhallgatott valamit, és soha sem tudom kiszedni belőle, még akkor sem, hogy ha egy fegyvert tartanák a fejéhez.
Ugyanolyan csökönyös, mint apa. Le sem tagadhatnák a rokoni kapcsolatot, bár Thomas legszívesebben letagadná.. de nem teheti. Minden vágya az lehet, hogy letagadja az édesapját, de több mint valószinü, hogy legbelül nem szeretné. Azért mégis ragaszkodik hozzá.
- Minden oké? - bökött oldalba bátyám, mire feleszméltem, hogy teljes mértékben elgondolkodtam, s azt sem tudtam, hogy hol vagyok.
- P..persze. Minden.
- Srácok. Asszem' megérkeztünk. -szólt hátra Cris, a söför.
- Mi? Hova érkeztünk meg? - ráncoltam össze homlokom, s próbáltam nem érthetetlen arc kifejezést vágni, bár ez úgy tűnik sikertelen volt.
- Hát oda, ahova indultál. Egyedül. Szerencséd volt, hogy épp abba a bankba mentél be. - öltötte ki nyelvét Mike. Aranyos srác vagy, de komolyan- fortyogtam magamban.
- Oké.. de én azt sem tudom, hogy mit kell tennem. Srácok, kérlek ne hagyjatok már magamra. Még ideveszek. Amilyen elmebetegek lelőnek egy pillanat alatt, és akkor nektek lőtt a Minden nap meleg kaja Felicite-től terv. - próbáltam oplitmistának tűnni, de a végét már elnevettem.
- Honnan...? - nézett hátra zöldszemű söförünk.
- Nem mindig alszok, amikor becsukom a szemem. Tudod,. ezt nevezik relaxálásnak. Remélem hallottál már róla. De ha nem , akkor most hallottál. - öltöttem ki nyelvem.
- Oké, ne itt osszuk ezt el, mert még túl kell éljük ezt az egészet. - csapta össze kezét bátyám.
- Mintha csak apa mondta volna. -töprengtem.
- Oké, akkor. Itt van egy stukker. Ez a Felicite-é. és még itt van mellé egy tár, hogy ha véletlenül kifogyna az, ami már eleve benne van. De szerintem nem lesz rá szükség. - ironizált, miközben átadta az említett tárgyakat. - Oké, ez az enyém ez a kettő pedig a tietek. - adta át a másik két pisztolyt, sajátját pedig zsebre vágta. - Bemegyünk?
- Bemegyünk!- vágtam rá határozottan.
Egy pillanatig mindhárman kérdően néztek rám. Valószinü, hogy Thomas nemt őlem várta ezt a kijelentést. De tőlem kapta. El kell azt a tényt fogadnia, hogy az ő ici-pici húga, aki sírt akkor, amikor elesett a biciklivel, félt a nagybátyjától, felnőtt.
Óvatosan kiszálltam az autóból, majd elvettem bátyámtól a golyóálló mellényt, melyet felém nyújtott. Vajon honnan szerezhette ezeket? Inkább nem is akarom megtudni... Bátyám mellé léptem, s megszorítottam a kezét. Halvány tekintést vetett rám, majd szorosan átölelt.
- Nem lesz semmi baj. Minden oké lesz, megmentjük a barátaidat, és megyünk egyet bulizni. Mit szólsz ehhez? - súgta fülembe.
- Benne vagyok! - mosolyodtam el kijelentésére, majd egy mély lélegzetet véve, megindultunk be , a raktár épületbe.
Báh de sokat blahblahblah-űzok, szóval.. kellemes olvasást!
Szemeim elkerekedtek, testem megmerevedett, szólni, mozdulni nem tudtam. A hallottak.. Sosem képzeltem volna el, hogy az apám, akit szeretek, felnézek rá, egy iszákos, beteg ember. Nem hiszek a fülemnek, de.. de valahogy mégis. Hiszek a bátyámnak. Anya után csak ő volt nekem, s miután anya meghalt, eléggé visszahúzódó lettem. Nem beszéltem a bátyámon kívül senkivel, egyesek azt hitték, hogy megnémultam, s elkezdtek jelbeszédet tanítani.
Megpróbálom kitisztítani a gondolataimat, megpróbálom feldolgozni azt, hogy az apám egy idióta, iszákos vad barom.. Megpróbálok mindent, de azt, hogy elfogadjam ezt a tényt.. ez valahogy nem megy. Próbálok, de.. nem. Nehéz felfogni azt, hogy az apád, aki felnevelt, törődött veled, biztatott, és mindent megadott neked.. egy iszákos barom volt egy ideig. Csak én nem vettem észre. Mondjuk én 13 voltam, amikor Thomas 18 , és akkor tűnt el. Nehéz volt felfognom, hisz ő benne bíztam a legjobban. Elment, azt hittem, hogy örökre itt hagyott. Tévedtem. Most már tudom az igazat. Azt, amit apa elhallgatott tőlem. Hogy miért, azt nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy beszélni fogok vele, erről az egészről. Tudni akarom a teljes igazságot, az ő, és a Thomas verzióját is. Mert abban most teljesen biztos vagyok, hogy Thomas elhallgatott valamit, és soha sem tudom kiszedni belőle, még akkor sem, hogy ha egy fegyvert tartanák a fejéhez.
Ugyanolyan csökönyös, mint apa. Le sem tagadhatnák a rokoni kapcsolatot, bár Thomas legszívesebben letagadná.. de nem teheti. Minden vágya az lehet, hogy letagadja az édesapját, de több mint valószinü, hogy legbelül nem szeretné. Azért mégis ragaszkodik hozzá.
- Minden oké? - bökött oldalba bátyám, mire feleszméltem, hogy teljes mértékben elgondolkodtam, s azt sem tudtam, hogy hol vagyok.
- P..persze. Minden.
- Srácok. Asszem' megérkeztünk. -szólt hátra Cris, a söför.
- Mi? Hova érkeztünk meg? - ráncoltam össze homlokom, s próbáltam nem érthetetlen arc kifejezést vágni, bár ez úgy tűnik sikertelen volt.
- Hát oda, ahova indultál. Egyedül. Szerencséd volt, hogy épp abba a bankba mentél be. - öltötte ki nyelvét Mike. Aranyos srác vagy, de komolyan- fortyogtam magamban.
- Oké.. de én azt sem tudom, hogy mit kell tennem. Srácok, kérlek ne hagyjatok már magamra. Még ideveszek. Amilyen elmebetegek lelőnek egy pillanat alatt, és akkor nektek lőtt a Minden nap meleg kaja Felicite-től terv. - próbáltam oplitmistának tűnni, de a végét már elnevettem.
- Honnan...? - nézett hátra zöldszemű söförünk.
- Nem mindig alszok, amikor becsukom a szemem. Tudod,. ezt nevezik relaxálásnak. Remélem hallottál már róla. De ha nem , akkor most hallottál. - öltöttem ki nyelvem.
- Oké, ne itt osszuk ezt el, mert még túl kell éljük ezt az egészet. - csapta össze kezét bátyám.
- Mintha csak apa mondta volna. -töprengtem.
- Oké, akkor. Itt van egy stukker. Ez a Felicite-é. és még itt van mellé egy tár, hogy ha véletlenül kifogyna az, ami már eleve benne van. De szerintem nem lesz rá szükség. - ironizált, miközben átadta az említett tárgyakat. - Oké, ez az enyém ez a kettő pedig a tietek. - adta át a másik két pisztolyt, sajátját pedig zsebre vágta. - Bemegyünk?
- Bemegyünk!- vágtam rá határozottan.
Egy pillanatig mindhárman kérdően néztek rám. Valószinü, hogy Thomas nemt őlem várta ezt a kijelentést. De tőlem kapta. El kell azt a tényt fogadnia, hogy az ő ici-pici húga, aki sírt akkor, amikor elesett a biciklivel, félt a nagybátyjától, felnőtt.
Óvatosan kiszálltam az autóból, majd elvettem bátyámtól a golyóálló mellényt, melyet felém nyújtott. Vajon honnan szerezhette ezeket? Inkább nem is akarom megtudni... Bátyám mellé léptem, s megszorítottam a kezét. Halvány tekintést vetett rám, majd szorosan átölelt.
- Nem lesz semmi baj. Minden oké lesz, megmentjük a barátaidat, és megyünk egyet bulizni. Mit szólsz ehhez? - súgta fülembe.
- Benne vagyok! - mosolyodtam el kijelentésére, majd egy mély lélegzetet véve, megindultunk be , a raktár épületbe.
2014. augusztus 23., szombat
▲22. rész▲
Sziasztok. Nos itt is lett az új rész. Köszönöm az előző részhez érkezett kommentet és pipákat. Most egy eléggé fura hírrel fogok érkezni. Nemsokára a történet végéhez érünk. Lehet sokan örülni fognak, de az is lehet , hogy nem. Remélem az utóbbiból lesz a több. Ebben a részben rengeteg sok párbeszéd lesz, és sok minden kiderül. De majd szép sorjában.
Kellemes olvasást!
Tina R.
*Zayn Malik szemszöge* *Egy nappal később, reggel*
Nyolc óra fele lehetett, amikor beértünk a kórházba. Dani mellől el nem tűnünk, hisz ő sokkal többet tud , mint mi, így talán tudni fogjuk, hogy hol is keressük a skacokat, másrészt meg beteg is, és Pezz nem mozdul mellőle, én meg Pezz mellől, szóval..
Beléptünk Dani termébe, ahol Louis épp cigány kerekezni akart. Feltehetőleg azért, hogy megnevettesse a göndör hajú lányt... Pezz egy elég lendületes ütéssel, valószinüleg helyretette Loui gondolkodását, bár kétlem. Louis és a gondolkodás.. Hmm.. ez nekem új.
- Zayn, kérlek, bekapcsolnád a tv-t? - mosolygott rám Dani, melyre csak bólintottam.
A fekete doboz elé álltam, majd tanulmányozni kezdtem. Volt rajta pár gomb, de egyiken sem írta , hogy melyik mit csinál. Szőke barátnőm csípőre tett kézzel lépett mellém.
- Nem tudod melyikkel kell ? -kérdezte mosolyogva.
- Hát... nem. - csaptam térdemre.
- Véleményem szerint, az a nagy, kerek gomb a bekapcsoló gomb. Tudod, mint minden más tv-nél. De, ha gondolod, még hagylak szenvedni. - öltötte ki a nyelvét gúnyosan.
Egy grimasszal nyugtáztam poénját, majd bekapcsoltam a tv-t. Épp a híradó ment, amit fel is hangosítottam.
- Elraboltak egy lányt , még tegnap, a központi bankban. Épp pénzt vett volna ki, amikor fegyveres rablók törtek be a bankba, és félelemben tartották az alkalmazottakat, valamint a bankban tartózkodókat. A rablók, valamint a lány eltünt. Még a rendőrség sem bukkant a nyomukra. Aki tudja, hogy ki ez a lány, avagy kik az el rablók, azt megkérjük szépen, hogy szóljon a rendőrségnek. - s egy kép jelent meg, ahol.. ahol Felicite és egy fekete ruhás pasi épp kifelé tartott.
- Jézusom . -tette a kezét szája elé Dani.
- Ez csak egy vicc. - szorult kezem ökölbe.
- Mi van srácok, mondjátok már el?!- tört ki Louis.
- A..Az a lány Felicite. - makogta Dani, bár hangja inkább azért volt ennyire elfojtott, mert visszatartotta a sírást.
- Mivan?! - kerekedett el Louis szeme, majd kezei ökölbe szorultak. - Meg kell mentenünk! Nem hagyhatjuk, hogy baja essen azokkal, a .. . folytatta magába a szót.
- És hogyan? Azt sem tudjuk, hogy hova mentek. - jelentette ki Pezz.
- Dehogynem. Tudjuk. Persze hogy tudjuk! - csaptam össze a tenyerem, majd felálltam, s a többieken végignéztem.
- Zayn, tudtuk , hogy okos vagy, szóval, ne várass minket. - mosolyodott rám, eléggé halványan Dani.
- GPS. A telefonjában van GPS .
*Felicite Hood Szemszöge*
Az autó ismét rázkódni kezdett. Halk morgás hagyta el számat, majd felültem. A kis busz hátsó ülésén feküdtem eddig , bátyám lábán. Megdörzsöltem szemeimet, ami, több mint valószinü, hogy vörösek. Keveset aludtam az előző napokban, okom volt rá, hogy ne tegyem. Az első , az az, hogy hogy megállás nélkül cseng a telefonom. Az első nap még Niall is hívott, de azóta semmi. Félek, hogy valami baja esett. Ha történt vele valami, akkor én esküszöm, olyan történik, amiből nem lesz köszönet.
- Jól aludtál? - mosolyodott rám bátyám.
- Igen. Mondhatni. Te aludtál valamit?
- Semmit. A térképeket tanulmányoztam.
- De azokat miért? - ráncoltam homlokom.
- Nem vagyok biztos benne, de azt hiszem tudom hol vannak .
- Mi? Ezt komolyan mondod? - kerekedett el szemem.
- Teljes mértékben. Ha a megérzésem nem csal, ami hát nem szokott, akkor Londontól pár kilométerre eső faluban vannak.
- Olyan messze? De mit keresnének ott?
- Onnan jöttetek, ezért ők biztosak abban, hogy vissza már nem mentek, hisz "ott nincsenek" . Megölöm azt a szemétládát.
- Ismerted őt?
- Legjobb haverom volt. Csak ő arra az útra tért, én meg.. én meg hát erre.
- De miért? Miért lettél ilyen? Miért nem jöttél haza? Hiszen lett volna miből élned, és nem kellett volna elmenned. Thomas, mondd már el, hogy miért szöktél el . - szipogtam, s hangom erősebbé vált.
- Felicite, ez nem olyan egyszerű.
- Már hogy nem lenne az. Minden egyszerű!
- Nem, ez nem az .
- Akkor, magyarázd el, hogy miért nem. Hisz , mégis csak a húgod vagyok, jogomban áll megtudni, miért tetted ezt. - már már üvöltöztem vele.
- Mert el kellett jönnöm. Nem tudod, hogy mit történt anya halála után. Te elmentél Sarah nénihez, én meg otthon maradtam Vele. Elkezdett inni, és verni. Egyszerűen nem maradhattam otthon! Ha... ha otthon maradtam volna, talán annyira elver, hogy.. hogy már nem velem ülnél itt!
2014. augusztus 14., csütörtök
▲21.rész▲
Sziasztok Ismét résszel jöttem, immárona tábor után. Gyülekezünk, aminek nagyon örülök. Köszönöm az eddigi dijakat, és remélem még több lesz. Ez a rész nagyon rövid lett, de majd a következők hosszabbak lesznek. Jó olvasást!
u.i. Na ki jelenik most meg? Igen, helyesen gondoltad, Ő! :D
Tina R.
.jpg)
*Zayn Malik szemszöge*
Rohantam vissza Danielle kórterméhez. Amit láttam, felfoghatatlan. Nem tudom, hogy hová tegyem, s ez zaklat. Brutálisan zaklat. az ajtót kinyitottam, s Perrie azonnal hozzám rohant. ölelése némileg megnyugtatott, de nem egészen. Minden előttem volt, minden.
- N..Niallt elrabolták...-nyögtem ki végül, hisz már elkérdezte egy párszor, hogy mi a bajom. Mindkettőjük szeme elkerekedett, s azt sem tudtam, mit csináljak.
Leültem Dani mellé, s arcomat a kezembe temettem. Most mi lesz? Felicite sincs meg, Niall is eltűnt, és már hárman, sőt most már négyen, azoknál a vadállatoknál vannak .
- Zayn, nyugodj meg!- Dani hangja ébresztett fel gondolkodásomból. - Mondd el, hogy mit láttál. Lehet, hogy fontos tényező.
- Hozni akartam egy kávét magamnak, meg Niallnek, mivel egy fiatal nővér bejött , hogy vizsgálja meg a szöszit. Kicsit furcsálltam, hisz már megvizsgálták egyszer, de azt mondta, hogy rutinellenörzés. Mindegy. Szóval jöttem a két kávéval, amikor a Niall terméből egy hulla zsákban lévő testet kihoztak. Láttam , hogy lélegzett, hisz fel-le mozgott a zsák. Oda akartam menni, de két pali lefogott. Amire elengedtek, addigra Niall és az a csaj eltűnt.
- Zayn, nem tudod, hogy mi volt a neve annak a csajnak? - kérdezősködött tovább Dani. Mit ne mondjak, ő nem táncos kéne legyen, hanem riporter..
- Nem tudom, nem mutatkozott be.. Viszont, megnéztem a kis táblát a fehér ingén és.. C..Chel...nem Chelsea, Ca...- dadogtam, viszont ő a szavamba vágott.
- Chaty. - csettintett, majd Perrie-re nézett. Perrie nemlegesen rázni kezdte a fejét. Vajon mit tudnak ők, amit én nem?
- Igen, ő. Ki az?
- Niall mesélt nekem róla, ő vele állunk szemben. Úgy értem, ő tervelte ki ezt az egészet. Felicite szerint őt akarja, vagy tönkre akarja őt tenni. És van egy csapat, aki titeket. Nos a Chaty meg az a csapat összeállt, és így most tönkreteszi úgy Felicitet, úgy titeket. -sóhajtott.
Elogondolkodtatott rövid monológja... Felicite tudna segíteni, de hát elment.
- Tényleg, Felicite mikor jön át? Meg szeretném ismerni. -mosolyodott el barátnőm.
- Hát, az van, hogy Felicite egy pár órával ezelőtt elhagyta a kórházat, és fogalmunk sincs, hogy hol van. - motyogtam el a végét. A két lány döbbenten nézett rám.
- Mi az, hogy eltünt? Nem, az lehetetlen! - hangja hitetlen volt, szerintem kicsin múlik az, hogy fel nem robban idegességében..
- Dani, nyugi van. Elment, de nem örökre. Szerintem kitervelt valamit, és majd értesíteni fog. Biztos vagyok benne, Dani, szóval nyugodj meg. Jó? - néztem rá, majd a Perrie-re.
- Srácok, szerintem gondolkodnunk kéne azon, hogy mit tegyónk. Elvégre, te vagy már az egyetlen , akit még nem vittek el. - magyarázta Pezz.
- Nem, még ott van Louis is . -javította ki Dani.
Persze, Louis. Ide kell hívnom, most! Telefonom előkaptam, majd tárcsázni kezdtem a számot. Fülemhez tartottam a mobilt, amikor hirtelen a folyosón is csengeni kezdett a mobil. Szemöldökömet ráncolva néztem rá Perrie-re, majd Danira, majd a csörgő mobilt kikapcsoltam. Az ajtó hirtelen nyílni kezdett, majd belépett egy ismerős srác. Haja úgy állt, mintha megtépték volna, s megcsillogtatta mosolyát.
- Igaz nem azt gondoltátok, hogy kihagytok a jóból? - nevetett, majd leült közénk . - Csapjunk a közepébe. Meséljetek el mindent!
- Niall mesélt nekem róla, ő vele állunk szemben. Úgy értem, ő tervelte ki ezt az egészet. Felicite szerint őt akarja, vagy tönkre akarja őt tenni. És van egy csapat, aki titeket. Nos a Chaty meg az a csapat összeállt, és így most tönkreteszi úgy Felicitet, úgy titeket. -sóhajtott.
Elogondolkodtatott rövid monológja... Felicite tudna segíteni, de hát elment.
- Tényleg, Felicite mikor jön át? Meg szeretném ismerni. -mosolyodott el barátnőm.
- Hát, az van, hogy Felicite egy pár órával ezelőtt elhagyta a kórházat, és fogalmunk sincs, hogy hol van. - motyogtam el a végét. A két lány döbbenten nézett rám.
- Mi az, hogy eltünt? Nem, az lehetetlen! - hangja hitetlen volt, szerintem kicsin múlik az, hogy fel nem robban idegességében..
- Dani, nyugi van. Elment, de nem örökre. Szerintem kitervelt valamit, és majd értesíteni fog. Biztos vagyok benne, Dani, szóval nyugodj meg. Jó? - néztem rá, majd a Perrie-re.
- Srácok, szerintem gondolkodnunk kéne azon, hogy mit tegyónk. Elvégre, te vagy már az egyetlen , akit még nem vittek el. - magyarázta Pezz.
- Nem, még ott van Louis is . -javította ki Dani.
Persze, Louis. Ide kell hívnom, most! Telefonom előkaptam, majd tárcsázni kezdtem a számot. Fülemhez tartottam a mobilt, amikor hirtelen a folyosón is csengeni kezdett a mobil. Szemöldökömet ráncolva néztem rá Perrie-re, majd Danira, majd a csörgő mobilt kikapcsoltam. Az ajtó hirtelen nyílni kezdett, majd belépett egy ismerős srác. Haja úgy állt, mintha megtépték volna, s megcsillogtatta mosolyát.
- Igaz nem azt gondoltátok, hogy kihagytok a jóból? - nevetett, majd leült közénk . - Csapjunk a közepébe. Meséljetek el mindent!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)